Mint egy homokora

 Egyik hazalàtogatàsom pàr pillanata villant fel bennem. Anyàm akkor annyi idös volt, mint most én, a fotelben ült és egy szot hasznàlt kis gesztussal, ami felejthetetlen. Az, hogy "lepergetem", közben az ujjait mozgatta finoman, a jobb megértés kedvéért. Most kérdezném, milyen film pergett le lelki szemei elött. Làtàsa akkor màr nagyon elromlott, de a belsö làtàsa tiszta és jo maradt.

Most egy egy maradando képet  làttam éjszaka a szàmomra fontos emberekröl, akiket szerettem. Azt is kérdeztem, vajon milyen kép marad rolam azoknak, akik engem szerettek?

Reggelente Oscar jut eszembe, mikor a yoghurtos poharat üritem. Képes volt hosszan körbeforgatni a kiürült müanyagtartot, hogy teljesen tiszta legyen és semmi se maradjon benne. Ez a müvelet kicsit idegesitett, zajjal jàrt és hiàbavalonak éreztem.

Nusi néni egy emeleten lakott velünk szemben az udvar utcai oldalàn. Ha àtjött diskuràlni, a kulcsait forgatta, valoszinüleg öntudatlanul, azok zörgésére kell gondolnom, nem a beszélgetések tartalmàra. Kifelé ö nagyon nyugodt volt, de nem àrulta el a belsö feszültségeit ez a kulcszörgetés?

Laci sogor sokszor tünt zàrkozott, befelé fordult embernek. Egyszer lelkesen meséltem a csalàdnak, hogy milyen szép élmény volt nekem uj hazàmban, mikor egy fogyatékos gyereket sielni tanitottak, és én könnyeket fedeztem fel a szemében .