Közeledik egy évfordulo

 Egy kedves kollégàra emlékezek, aki sajnos a nyugdijazàst nem élvezhette sokàig. Pedig hosszu, gyönyörü sétàink idején sokat beszélt arrol, hogyan képzeli el az idöt, ha napjait majd egyedül tervezi és éli meg. Hiànyzanak azok a beszélgetések, de annak örülök, hogy ami lényeges belölük, azokra sokat gondolok. Az ö visszatérö fogalma a "szerzetesi idö" volt, ami a kreativ befelé fordulàst a teljes egyedüllétben jelentette.

Nekem ez az idö jött el. Elmondanàm neki, hogy nem voltam a Covid miatt az életemmel elégedetlen, nem borultam, hanem kihasznàltam a lelassult, csendes napokat a gondolkozàsra, lelki fejlödésre.

Mindent elhagyni, ami fölösleges kolonc, ami hiàbavalo, sehova sem visz. Ide tartoznak tàrgyak, kényszerek, gondolatok, szokàsok.

Minden nap fontossàgi sorrendet àllitani, kevés az idö, csak arra futja, ami valoban létfontossàgu.

Màsok véleményét mindig megkérdöjelezni, szigoruan vizsgàlat alà vetni, legtöbb esetben elfelejteni.

A sikertelenség utmutato, nem ok kétségbeesésre, jelzi, hogy merre tovàbb.

Minden nap hàlàval fogadni, még akkor is, ha kérdések gyötörnek, mert tudom, vàlaszt kapok ràjuk.

Bizni az emberekben, ha visszaélnek vele, akkor elég ok van a kapcsolat befejezésére.

Nem vitatkozni ostoba emberekkel, mert nekik mindig igazuk van, nem passzolunk össze, ennyi a probléma.

Még 103 nap és betöltöm a nyolcvanat. Szoktatom a szivemet a csendhez. Tanulok minden nap valamit, ami az életet szolgàlja.