A madarak sosem énekelnek hamisan

 Tegnap a sétàmon a magasba néztem, kerestem a hangok forràsait, de nem sok sikerrel. A szemem biztosan gyengébb, de a fülem nem csal meg, a madarak ott versenyeztek a magasban, egymàssal pàrbeszédet folytatva, ki tudja szebben és tisztàbban elmesélni, hogy mit érez. Irigyeltem öket a képességük miatt, bàr igy tudnék én is. 

Ha a madarakat hallgatom, megtisztulok attol a sok szennyes hangtol, melyek emberi környezetben ràmrakodtak. Hamis, torz, eröszakos hangok, lélekmérgezöek. 

Eszembe jut a szent, aki a madaraknak prédikàlt és megértem öt, bàr valoszinü, hogy inkàbb ö tanult a madaraktol, mint forditva.

Vàrom a napot, amikor a Hévizi toba merülhetek, ahol minden helynél inkàbb éreztem az egységet a környezettel: a vizzel, a halakkal, a kis merülö kacsàkkal, fecskékkel, a parton àllo védö fàkkal, a tavirozsàkkal. A tökéletes nyugalom, a védettség mindennél nagyszerübb modon vett körül. Ezért is jöttem haza, ezért volt érdemes.

https://youtu.be/KGxuC4_vdDw