"...rabok ök màr,"

 Reggelente elsö mozdulataim közt szerepel a Bartok ràdio bekapcsolàsa. Igényes a zene, az összekötö szöveg is érdekes, minden nap valamit megtartok belöle, akàr ma is.

Egy karmesterröl beszélt a bemondo, aki magàt bezàrt oroszlànnak érzi a virus miatt.

Nekem azonnal Weöres Sàndor verse jutott eszembe Öregek cimmel, amit gimnazistaként irt és ajànlott Kodàly Zoltàn mesternek, aki maga is még fiatal volt. Csodàlatos korusmü lett belöle, amit az Egyetemi korusban én is énekelhettem teljes àtéléssel. 

A cim idéz egy sort, aminek folytatàsa "egykedvü, àlmos lelàncolt rabok;¨: hetven nehéz év a béko karjukon". Annakidején ez a hetven nekünk is a magas kort jelentette, de ma kijavitanàm minimum nyolcvanra. 

A rabsàg most àltalànos lett, de az öregeknek ez nem ujdonsàg, sokan màr belejöttek ebbe, ahogy lelàncolva vàrnak, mi jöhet.

Ugy a vers, mint a korusmü megunhatatlan és làm olyan aktuàlis is lett. 

Egy okkal több, hogy minden napot ugy éljek meg, hogy az magamnak épp ugy, mint a környezetemnek szép legyen, gazdag szeretetben, megértésben. Hiànyozzon belölük az irigység, a telhetetlenség, agresszivitàs, ami a mindennapokat olyan elviselhetetlenné teszi és annyira jellemzö sokakra.

Talàn igy lehet feloldani az öregek és a virus miatt bezàrtak rabsàgàt, nekem egyre inkàbb sikerül, ha van is még mit tanulnom.