Csatàra készülök

 Ha gyerekként nagy rumlit csinàltunk, akkor szüleink megàllapitottàk, hogy csatatér, tessék rendet csinàlni.  

Most meg önként dalolva teszem a vendégszobàt csatatérré, mert màsképp nem tudom a régi fotokat rendezni, elöször idörendben, majd témakörök szerint, vagyis hol és miért lett fotozva. Màr làtom a cetliket kirakva, hogy utazàs ide vagy oda, ünnepségek, làtogatàsok stb. Bevallom szorongok azért, hogy a csatatér csak megmarad, kicsit àtalakul esetleg vagy még nagyobb lesz.

Miért nincs màsnak ilyen gondja? Mert azok rendes emberek, akik tudjàk mit hova tesznek és azt rendje modja szerint elraktàrozzàk. Nekem ez sose sikerült, mert vagy költözködtem, vagy sokkal fontosabb dolgom volt, mint kigondolni, mi lesz a fotokkal. 

De most eljött ennek is az ideje. Nincs több kifogàs. Nem lesz könnyü annyi évet besorolni, ujra àtélni. Ki tudja még meg is szàmolom hàny tanuja volt azoknak az idöknek, talàn felfedezek ismeretlennek tünö arcokat, akik valamiképp bekerültek a csalàdi képtàrba.

Félek attol is, hogy annyira lenyügöz egy pàr emlék, hogy belefeledkezek, mint mikor a könyveimet ràmolva beleolvasok és aztàn nem tudom letenni. Elég tipikus eset.

Tehàt harcra fel, a mellébeszélésnek nincs helye.