Mennél több nehézség, annàl több csoda

A legtöbb ember nagyon ovatosan kerülgeti a pocsolyàkat, ha esöben kimegy az utcàra. De vannak, akik nagyon vidàman belegàzolnak, kiprobàlva, hogy a cipöjük mennyire vizàllo, ha màr sokba került.

Az utobbi idöben  tartanak a probàk, mennyire igaz, amit vallok, hogy az élet csodàlatos, nem kell félni, a làbam nem lesz vizes, védett vagyok. Persze, amikor a telefonüzenet jött, csak hàpogtam, hogy ekkora képtelenséget még kigondolni sem tudtam volna: 3 éve ugy mentem vissza Svàjcba, hogy nem fizettem ki az àramszolgàltatàst, most a pénzbehajtok fenyegetöznek, akik megvették az adossàgomat. Ezt meg kellett emészteni. De nem pihentem közben, minden dàtumot és eseményt összeàllitottam, ami gyors tàvozàsommal összefüggött.

Mindjàrt kiderült, hogy mindenki elkövethetett hibàt, csak én nem, mert kifizettem mindent, ràbiztam egy kedves asszonyra amit nekem kellett volna, ha itt vagyok. Ugyanezt tette a vevöm is, egy svàjci hàzaspàr az ö ingatlanközvetitöjükkel, vagyis nem laktak itt, de folytak a munkàk, amik persze csak àrammal müködtek.

Màr többször is kaptam meghivàst a régi szép magyar otthonom làtogatàsàra, ahol azota àllandoan laknak vevöim. Nem mentem, hisz nekem a vàltozàsok még fàjdalmat okoznànak. De tegnap felhivtam az uriembert, aki tökéletesen megértette a bànatomat és azt tanàcsolta, fizessem ki, ö egy harmadàt azonnal àtutalta a szàmlàmra. 

Ezekutàn mondhatom boldogan, hogy ezt a probatételt is sértetlenül  megàlltam, a csodàk sosem szünnek meg körülöttem, hogy megvédjenek és erösitsenek hitemben, hogy bàtran mehetek tovàbb.