Emlékezés egy viharos napon

 Alig làtok ki az ablakon, ugy telepedtek rà az esöcseppek, amit meg làtok, attol összeszorul a gyomrom, mert a szél olyan vadul gyepüli a fàkat, hogy csodàlom öket, egyben vannak.

Hirtelen kellett a téli holmikbol is kivenni, amiben nem fàzom, hàt ugy is nézett ki. Ilyenkor rajtam csak a perui làma ajàndéka segit, persze a kötéssel foglalkozo perui férfiak közremüködésével. Màr annak is több, mint 30 éve, hogy felfedezhettem öket. Egy svàjci pap végzett ott a perui felföldön oly remek munkàt, hogy ne kelljen a lakosoknak leköltözni a nyomornegyedekbe, hanem legyen megélhetésük a hegyeik közt . Iskolàk, rendelök, utak épültek abbol a bevételböl, amit a kereskedelem kihagyàsàval, direkt eladàssal tudtak szerezni.

 Nekem akkor egy életreszolo meleg "ruhatàram" lett, még ma is kifogàstalan àllapotban. Egyetlen pullover lett tönkrenyuzva, azt tul sokat hordtam.

A pap halàlàrol épp Izraelböl valo hazarepülésen olvastam, hogy lezuhant a gépe, mikor születésnapot ünnepelni ment a vàrosba. Nagyon megràzott a hir, a munkàja bàr folytatodott egy darabig, de az màs volt.

Bàr sokan lennének, akik igy megtalàlnàk a feladatukat és ilyen odaadàssal végeznék, bizony màs lenne a vilàg.