Itt van az ösz

 Szeretem, miota emlékezni tudok és minden évben örömmel üdvözlöm.

Ma, mint minden évben felszedem az uton az elsö vadgesztenyét, sokszor magam bontom ki a tüskés csomagolàsbol és nem tudok betelni a csillogo csodaszép szinével, mint aki valami különösen szép ajàndékot kapott.

Ha a Balatont kérdezem 3 màsodpercben ennyit mond, a lényeg benne van.

Ha pedig Petöfit kérdezem, kicsit hosszabban, de gyönyörüen leirta:

 

Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.
 

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.
 

Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.
 

És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.
 

Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.
 

Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.
 

Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpenditem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem. -
 

Kedvesem, te űlj le mellém,
Ülj itt addig szótlanúl,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonúl.
 

Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergő természetet.
 

Erdőd, 1848. november 17 - 20.