MInt fàk a viharban

Ha az a kérdés, milyen jeleket làtsz, mi utal arra, hogy igaz, amit érzel, akkor a vàlasszal kész lettem.
Semmi màs dolgom nincs, mint tenni, amit épp tenni kell és nem kibujni alola, hogy majd holnap. Azonnal levenni az utolso képet a falrol, feltekerni az utolso szönyeget, plasztikzsàkba tenni a matracràtétet, kidobàlni a sok cetlit (ha gondosan feljegyeztem a fontos megjegyeznivalokat), a legegyszerübb ebédet fözni, mert még sok dobozt kell megtölteni aprosàgokkal. Igy kibirom a vàrakozàs feszültségét, hogy aztàn ràvethessem magam a költözéssel jàro telefonokra, lakcim vàltoztatàst közlö kàrtyàkra.
Mindezt a legvadabb szélben, amiért öszintén sajnàlom a kinti fàkat, csodàlom öket, hogy àllva maradnak.
A gyönyörü kilàtàstol bucsuzom, de most fontosabb

az otthon érzése.  A 10 honapos vakàcionak vége.
Ezt éreztem, ahogy az üres hàzat tegnap képzeletben berendeztem. Nagyon vidàman jàrtam végig a helységeket, egy uj kezdet szinhelyét. Felfedezhettem az utat a Fötér felé, ami körül minden, ami jelentös ugy csücsül szeliden, mint tyukanyo kiscsibéi, tudva a védettségüket.
Ilyen bizalommal vàrakozok, közben teljesen tudatàban vagyok sebezhetöségemnek. Ha a lelkem egészséges, àllva maradok én is, mint a fàk ebben a viharban. Erre van szükségem, nem kevés.