Màr csak egy csepp hiànyzott a pohàrba

A mai napot nem fogom hamar elfelejteni, különös volt és kérdéseket vetett fel.

Pontosan hàromszor indultam el a napi sétàmra, délelött,  még hüvös volt a levegö az éjszakai esö miatt, de a szomszéd a virus utàn elöször hivott beszélgetésre, nem lehetett nemet mondani. 

Délutàn is elindultam, még mindig felhö takarta a napot és a cicàm hivott vissza, mikor elindultam, de nem engedtem. Egy màsik szomszéd szolt ki a kertjéböl, hogy jöjjek màr be, régen làttak. Mivel ez eddig még sosem fordult elö, megint csak nem lehetett elutasitani. Az ora letelt, mehettem haza.

Akkor làtogatora vàrhattam a hàz eladàsa miatt, épp idejében érkeztem.  Megnéztek mindent, az összes kérdésre kaptak vàlaszt és igent mondtak. Hurrà!!!!!

A szàndék alà is lett irva, csak a pénzért mentek a Bancomathoz, ami nincs messze. Még alig tudtam elhinni, hogy vége a torturànak, mikor visszaértek és azt mondta a férfi, hogy mégse......

Holnap ujabb làtogato jön, egyenesen a Nagyalföldröl vonattal.

Igen, a remény hal meg utoljàra.

Aztàn, mivel én egy nagyon makacs ember vagyok, ujra elindultam sétàlni, persze kisütött a nap, amitöl nekem ovakodnom kell, de nem tartott vissza.

Màra kikészültem. Minden màsképp történt, mint ahogy elindult és csak egy csepp hiànyzott, hogy a lelki egyensulyom ki ne boruljon, elfàradtam.

Holnap minden màsképp lesz és talàn még a mai napot is meg

fogom érteni.