Tihanyi varàzslat

Most is kezdhetném ugy, hogy egyszer, nagyon régen történt, talàn igaz sem volt...de igaz mégis, pontosan igy történt.
A hàboru utàn apàm vegyi üzembe került és hogy ne csak mérget szippantsanak az ott dolgozok, nyàron egy hétre teherauton csalàdostul egy hét szabadsàgot kaptak Balatonfüreden. Nagyon tetszett, ahogy a nyitott teherauton padokon ültünk tele csupa vàrakozàssal. Egy kis egyszobàs hàzikoban kaptunk szàllàst. Történt, hogy hajokiràndulàst is tehettünk Tihanyba a visszhanghoz, mert az akkor még hallhato volt. Szüleim engem pécéztek ki, hogy kiprobàljàk. Kiàlts valamit Györgyike, mondtàk, de én tudni akartam, hogy mit. Hàt azt, amit szeretnél. Tudtàk, hogy lesz majd ötletem, pedig még iskolàba sem jàrtam. Anyai nagyanyàm Mamikànak szolitottam, sajnos Kiràlyhelmec Csehszlovàk terület lett, igy làtogatni oda nem lehetett akkoriban. Ezért az volt a kivànsàgom, hogy: "Mamika gyere!!"
A visszhang megismételte, tehàt biztos voltam, hogy jol csinàltam a dolgomat. Visszahajoztunk Füredre én siettem a hàziko felé és szimatoltam, mint egy kiskutya, majd diadalmasan mondtam: Mamika itt van! Megéreztem a kölnijének az illatàt és siettem àt a szobàn a teraszra. Ki feküdt ott a nyugàgyban? Természetesen az én szeretett Mamikàm. 
Gyerekeknél még létezhet az a megérzés, ami a természeti népeknél is elöfordul, hogy telepàtiàval rendelkeznek.  De mennyivel szebb, ha azt mondom: varàzslat volt és értettem hozzà.