Mint a pisztràng

Az egyetlen, mindig ujra és ujra ismétlödö oka a döntéseimnek, hogy nem sodrodok az àrral, hanem összeszedem magam és szembeuszok vele. 
Pillanatnyilag a tömeghisztéria kényszerit rà, hogy különutasnak érezzem magam. Alig tudom elhinni, hogy ennyi ember képtelen a gondolkozàsra. 
A krimikben jolismert kérdésfeltevés: kinek van haszna belöle. Azoknak, akik egy megfélemlitett tömeggel azt tesznek, amit akarnak.  
A tömegtöl valo iszonyodàsom Sztàlin halàlàval kezdödött. Kivezényeltek minket kisiskolàsokat a felvonulàsi térre, ahol a hirt közölték. A szervezök csak azt felejtették el, hogy egy levonulàsi tervet is kell csinàlni és végrehajtani, igy mindenki egyszerre akart hazarohanni. Csak arra emlékszem, hogy a làbam alatt nem volt talaj és összepréselve hullàmzok a sok emberrel. Halàlfélelem lett urrà rajtam, mert tudtam agyontaposnak, ha a földre kerülnék. Mikor kiszabadultam akkora sebességgel rohantam haza a Fasoron àt, mint még soha.
Elég egy ilyen élmény, hogy valaki egy életen àt messze elkerülje, ami hangos és tömeges.
A pisztràng megtalàlja a forràst, ami felé uszik és nem sohajtozik, milyen nehéz a sorsom. Legyözi a hatalmas eröt, ami ellene dolgozik és közben erösebb lesz. életképesebb..