Amikor elkezdtem költözködni

Budapest központjàbol Zürich központjàba költözésem a 
vilàg legegyszerübb modjàn ment: két kofferral. Vonattal Bécsig, aztàn a Swissair repülöjével Klotenig, ahova a Zürichbe repülö utasok érkeznek.
Mig a budapesti otthonom egy faluhoz hasonlitottam, a zürichi otthonom inkàbb egy öregotthonra hasonlitott: egy 4 emeletes hàzban 4 lakàs volt, mi a negyediken, rajtunk kivül volt 3 özvegyasszony alattunk. Kapcsolatba egyikkel sem kerültem az ott eltöltött egy év alatt, de megjegyezték, hogy férjem jol nösült, mert a falépcsök ragyogtak, én pedig miutàn rendet teremtettem a lakàsban elmentem dolgozni, 6 kor indultam reggel és a 7 oràs harangszora értem haza. Közben màr örömmel vàrtuk elsöszülöttünket és a szorakozonegyedböl elvàgyodtunk csendesebb tàjékra.
Azért ez az egy év a belvàrosban igen hasznos volt, hisz Oscarnak a munkàba csak negyedora volt az ut szép kényelmesen. Megismerhettem a régi vàros szépségeit, könnyü volt a bevàsàrlàs, eljutottunk koncertekre, operàba.
De nem lényegtelen, hogy 1968-ban, tehàt odaérkezésem évében törtek ki a zavargàsok, utcai harcok, ezeket a mai "halado"-k a 68-as generàcionak nevezik. 
Tehàt a Prediger templommal szemben lakni csak àtmeneti àllapot volt. a következö költözés az elsö gyermekünk születése utàn egy honappal történt. 
Erröl majd a következö iràsban.