Viharos szélben

Van, aki panaszkodik az idöjàràsra, van aki csak elhallgat. Ez utobbi történt velem, örültem, hogy a magammal szemben tàmasztott követelményeknek eleget tettem és nem estem el a legvadabb szélben sem, mikor a kötelezö napi sétàmat tettem.
 Utàna hàlàsan a meleg otthonért, a dorombolo cicàkért azokra gondoltam, akik szivesen lennének az én helyemben.
Az emlékek sokasàgàbol kivàlasztom, amelyikre épp szükségem van, elmesélem magamnak ujra és ujra. De sokkal jobb lenne elmesélni egy figyelmes hallgatonak.
Anyuka 100-ik születése napjàn, ami tegnapelött volt, emlékezéssel töltöttem, a mosolyàra, a csendes szavaira, bölcsességére mindig jo visszagondolni. pàr nappal elöbb Apàm lehetett volna 104 éves. Példàt adtak, felejthetetlenek.
Hàlàsan emlékezek ràjuk a nap minden oràjàban, sokszor meghatottan.
Mivel ugy érzem, jo egészségben vagyok, nagyon szorakoztat, hogy jövöre 80 éves leszek, ha megélem. De az évek helyett a napi lépésszàmot tartom fontosnak, ami minden honapban 213870 volt, tehàt a 200000 tulhaladtam, ami a cél havonta.
Jövö héten kezdhetem a vizben tornàzàst, amit jobb helyeken aqua fit nek neveznek. Ettöl sokat vàrok, a hàziorvosom a reumatologia szakorvosa is egyben, tehàt megint szerencsém volt.
Nem tudom, miért irok magamrol, talàn azért, mert tele van a szivem hàlàval és mielött tulcsordul, inkàbb megprobàlom szavakkal megtartani öket.
Dehogy tartom meg, szétosztani kell, jusson belöle mindenkinek, aki panasszal, bànatos életén kesereg.